vállalkozásalapítást jelzők aktuális száma: 1579 fő
431202 – Kézi földmunka végzése ÖVTJ szám alá tartozó szolgáltatást fogok nyújtani KATA adózás alá tartozó egyéni vállalkozás keretében. A vállalkozásomat sikeressé szeretném tenni, és a munka mellett tervezem egy szakama – lehetőleg gépi földmunka – megszerzésését is. Egyik fő motivációm, hogy magasabb életszinvonalat érjek el, megbecsüljenek a munkámban, és megfelelő anyagi biztonságot tudjak nyújtani a családomnak hosszú távon is. Közel 5 éve már folyamatosan az építőiparban dolgozom, és ott is kizárólag a kézi földmunka területén. Ebben az öt évben nagy gyakorlatra tettem szert, megszereztem azokat a szakmai gyakorlatokat és készségeket, amiknek a bírtokában biztonsággal el tudom indítani az egyéni vállalkozásomat. A kézi földmunka mellett az állványozás, állványépítés területén szereztem nagy tapasztalatot, amit szintén szeretnék hasznosítani egyéni vállalkozóként is. Megtanultam becsülni a munkát, ezért minden feladatot és munkát el tudok végezni, függetlenül a körülményektől. Kitartó vagyok és céltudatos, ha eltervezek egy célt, akkor igyekszem azt mindig megvalósítani. A hátráltató tényezők nem veszik el a kedvem, inkább plusz motivációt jelentenek. Szeretek új dolgokat tanulni, főleg a szakmámat, a munkámat illetően, ezért is tervezem, hogy megszerzem a gépkezelői végzettségeket, hogy gépi földmunkát is tudjak végezni. Minden szolgáltatatásom az építőipar területén lesz, mivel ott szereztem megfelelő gyakorlati tapasztalatot, és ahhoz értek, és azt szeretem végezni. A legnagyobb bevétellel járó szolgáltatásom a kézi földmunka lesz, mivel ezen a területen kiváló referenciákkal és még jobb kapcsolatokkal rendelkezem, olyan kivitelezők és beruházók felé, akikkel már több éves üzleti kapcsolatban állok, és minden esetben engem bíznak meg, ha ilyen jellegű feladat adódik. Szerencsére erre a szolgáltatásra nem csak az építkezéseken, hanem az útépítéseken és egyéb más talajeróziós, és folyószabályozási munkák során szükség van, ahogy korábban is dolgoztam ezeken a területeken. A jó kapcsolatnak köszönhetően egyre gyakrabban hívnak állványépítésre, állványoz szerelésre és bontásra, amiben szintén nagy gyakorlatom van. Ezt a két fő szolgáltatást szeretném kiegészíteni a gépi földmunkával. A célcsoportom két részből áll. Az egyik azok a régióban és a környéken működő építőipari cégek és vállalatok, akik nagyobb kivitelezési munkákat is elvállalnak és adott esetben szükségük van a szolgáltatásomra. Ezeknek a cégeknek a nagy részével már többször is dolgoztam együtt, ezért jól ismerjük egymást és jó üzleti kapcsolatban is állunk egymással. A lakossági megrendeléseket is fontos teljesítenem, mert azok igaz, hogy kisebb munkák, felújások és egyéb más, akár tereprendezéshez kötött munkák, amik rövidebb ideig tartanak, de ezekben az esetekben magasabb díjat tudok felszámolni, és a munkát is jobban tudom ütemezni, nem szükséges egy adott időponthoz alkalmazkodnom. A lakossági megrendelések is nagy részét teszik ki a bevételeimnek, ezért ezekre is nagy hangsúlyt kell fektetnem, főleg a közvetlen környezetemben és a régióban, ahol élek. Az árazás az építőiparban, ha kisebb cégről, vagy egyéni vállalkozórol van szó, akkor az esetek túlnyomó többségében napidíjas, amit már a munka felmérésekor, előre, árajánlat formájában rögzíteni lehet, így a megrendelő még a munka megkezdése előtt pontosan tájékozódhat a várható költségekről és a munka időtartamáról, a befejezési határidőről is. Ezek az árak egy bizonyos sávban mozognak, ami az országban régiónként eltérhet, de nagyjából egy napi 15.000 Ft – 30.000 Ft-os sávban mozog, a munka nehézsége, összetettsége és a határidő rövidsége figyelembe vételével. Ez az árazás elsősorban a mindenki számára elérhető munkákat jelenti, ám egy nagyobb projekt esetén, ha alvállalkozói szerződés keretében kell a munkát elvégezni, és egy hosszabb ideig tartó folyamatos munkáról van szó, akkor ennél egy jóval alacsonyabb árat kell megállapítani, ami még megfelelő az alvállalkozó és a kivitelező vagy beruházó számára is. Több tervem is van a vállalkozásom jövőjét illetően. Először is meg szeretném szilárdítani a jó üzleti kapcsolatomat vállalkozóként is azokkal a nagy régiós kivitelezőkkel és beruházókkal, akiknek korábban dologztam és jelenleg is dolgozom, hogy rájuk támaszkodva megfelelő alapokat tudjak adni a vállalkozásomnak. Középtávú terveimet illetően azt tervezem, hogy elvégzem a gépi földmunka végzéséhez szükséges nehézgépkezelői tanfolyamokat, hogy ezzel a szolgáltatással tudjam bővíteni a vállalkozásom profilját. Így már teljeskörű földmunka szolgáltatást tudok majd nyújtani, az alapoktól egészen az építkezések befejezését jelentő tereprendezésig is. Ezek mellett az állványépítést is szeretném megtartani a szolgáltatásaim között, mivel erre is mindig szükség van az építőiparban, de a fő tevékenységem a kézi és a gépi földmunka lesz, amire már most is megfelelő megrendeléssel rendelkezem.
2020-11-17
MAGYARORSZÁG, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, KISCEPRE UTCA 3.
Csóka Mátyás Izsák
56730229-1-25